Amici della Vespa – Baráti kör
A Piaggio 1945-ben kezdett kísérletezni robogó gyártásával és a következő évben megkezdte a Vespa sorozatgyártását és értékesítését.
Már 1949-ben megalakultak az első Vespa klubok, mert az emberek felismerték, hogy ez a jármű különleges értéket képvisel. Tömegesen elkezdtek részt venni olyan rendezvényeken, ahol a legkülönbözőbb módon mutatták be a Vespa használati értékeit. Rendeztek gyorsasági, ügyességi, szépség versenyt és természetesen túrákat és felvonulásokat. 1950-től a gyártó elkezdte kialakítani saját értékesítési hálózatát az egész világon. Ezzel együtt megalakultak az első külföldi – nem olasz – Vespa klubok. Ezek a mai napig működnek és számuk sok ezerre nőtt. A klubokon kívül számtalan, Vespa szerető embereket tömörítő szervezet, baráti kör jött létre.
Vespa szerető emberekként, számunkra természetes volt, hogy népszerűsíteni próbáltuk ennek a robogónak a szeretetét.
A kezdetektől minden segítséget, támogatást igyekeztünk megadni, a hivatalos importőr mellett, a Vespa tulajdonosoknak.
És most 18 év után, újult erővel dolgozunk egy közös Vespa adatbázis és információs portál létrehozásán, melynek legfőbb célja az információ csere beindítása, erősítése a Vespa-t szerető emberek között. A Vespa világ híreinek eljuttatása, esemény naptárak közzé tétele és még sok más szerepel terveink között.
Így közösen eljuthatunk egy olyan szintre, amelyet sok országban már több évtizede elértek.
Ennek a baráti körnek nem célja, hogy versenytársa legyen az eddig kiválóan működő magyar Vespa klubnak. Sőt reméljük, hogy baráti körünkön keresztül, egyre többen csatlakoznak a klubhoz így növelve erejét az európai klubok között.